Megalapítottam a saját lakásdekoráló cégemet

Előfordul, hogy valaki viszonylag hamar megtalálja azt a tevékenységet, amivel később akár a nyugdíjba vonulásáig szívesen foglalkozik. Nekem ez sajnos nem jött össze, csak később, ám annál nagyobb vehemenciával vethettem bele magam a dologba! A lakásfelújításról és dekorálásról van szó, és amit most már professzionális szinten végzek, hála a TopCégalapítás hathatós segítségének! Először a saját lakásunkat varázsoltam újjá, és annyira tetszett másoknak is, hogy egyre-másra kértek fel kisebb-nagyobb átalakításokra. Végül beláttam, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, és így került a képbe a topcegalapitas.eu. Már az először megjelenő szöveg is szimpatikus volt: (új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.

Először, mint sokan mások, én is rettegtem kicsit a cégalapítástól, hiszen korábban mindig alkalmazott voltam. Csak annyi belátásom volt a dologra, hogy ha belevágok, akkor onnantól kezdve nekem kell majd intéznem mindent, illetve könyvelőt kell fogadnom, számlát kell adnom, önadóznom, és hasonlók. Ez kicsit visszább vett a kedvemből, ám amikor rátaláltam a topcegalapitas.eu oldalára, ahol rájöttem, hogy az egész procedúrához segítséget is fogadhatok, máris megváltozott a véleményem. Ők kifejezetten ezzel foglalkoznak, a hozzájuk fordulóknak segítenek cégalapítással kapcsolatos ügyintézésben, az ezzel kapcsolatos jogi ügyekben, sőt, székhely bejegyzésben is! Mert bizony, ha a saját lakóhelyedet jegyzed be, mint székhelyet, azzal sok-sok pluszt vállalsz magadra, amit kezdőként nem biztos, hogy elbírnál.

Azonban a topcegalapitas.eu szolgáltatásai olyan szinten széleskörűek, hogy akár budapesti, vagy vidéki székhelyszolgáltatást is igényelhetünk tőlük. Az előbbi a presztízsértéke miatt kiemelkedő, az utóbbi pedig a kiemelt település, Újlengyel miatt, ahol évtizedek óta IPA mentesen lehet székhelyet bejegyezni. Márpedig ha egy induló vállalkozás így megspórolhat egy adót, az hatalmas segítség. Ezen kívül vállalnak bejegyeztetést, cégtábla kihelyezést a bérelt székhelyen, biztosítanak tárgyalótermet, intézik a levelezés továbbítását, és mindezért teljesen kifizethető összeget kérnek! Ha valakinek ez nem éri meg, akkor érdemes sürgősen átgondolnia az üzleti modelljét.

Szóval, ha az “(új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.” nyitószöveg nem lenne valaki számára elég meggyőző, akkor javaslom, látogasson el a topcegalapitas.eu oldalára, és nézze meg a saját szemével, milyen előnyös csomagokat kínálnak a frissen céget alapítani vágyók számára. Ha mindezt önerőből, a saját forrásaidból és idődből terveznéd kivitelezni, azt hiszem, a többszörösét kéne energiában ráfordítanod. Ehelyett itt egy professzionális segítség, amelyik végigvezet a folyamaton, támogat a cégalapításban, és még egy csomó-csomó kötelezettség teljesítésében is támogatásra találhatsz. Vedd hát igénybe bátran a TopCégalapítás szolgáltatásait, és biztos lehetsz benne, hogy sokkal gördülékenyebben és gondtalanabbul alapíthatod meg a saját vállalkozásodat!