Lakásfelújítás: Minden az alapos tervezésen alapul

Mint mindennek, a lakásfelújításnak a hátterében is alapos tervezés áll. Hiszen hogyan is eshetnénk neki egy lakásnak csak úgy, tervezés nélkül? A tervezés szerintem a legfontosabb, hiszen nem mindegy, hogy melyik fal milyen lesz. A színeknek mindenképpen harmonizálnia kell.

A lakásfelújításnál különösen fontos mindent megtervezni, hiszen ha csak hasraütés szerűen kezdünk neki, akkor rengeteg plusz munkát csinálhatunk magunknak. Ugyanis nem mindegy, hogy hova tesszük a bútorokat.

Gondoljunk csak bele, mennyi plusz munkával járhat, ha rossz helyre teszünk egy polcot, ha mégsem tetszik az, ahogyan elképzeltük, vagy elszámoltuk magunkat és nem is férnek oda a bútorok úgy, ahogyan mi azt elterveztük.

Mindig, amikor egy lakás felújítására készülök, megtervezem azt egy programmal. Nem kell itt semmi komolyra gondolni. Persze, nekem van olyan programom ami speciálisan erre van kitalálva, de egy egyszerű, ingyenes rajzprogram is megteszi. Ide beszúrhatunk képeket, de akár csak felülnézetből is megpróbálhatjuk lerajzolni a bútorokat. Így nem felejtjük el, hogy melyik bútort hova szeretnénk tenni, és ha esetleg túlzsúfoltnak vagy rendezetlennek tűnik, amit kitaláltunk, még mindig könnyedén változtatni tudunk a dolgokon.

Sokan vannak, akik ha elkészülnek a tervekkel, akkor azt laptopon mutatják meg, de én sokkal jobban szeretem kinyomtatva vinni a terveimet, Néha tapéta mintákat is ragasztok a tervek mellé, próbálom minél könnyebben átláthatóvá tenni a művemet, hogy az a megrendelő számára is érthető legyen, illetve ha van, ami nem tetszik neki, akkor még könnyen variálni tudjunk.

Az egyik ilyen tervemmel éppen elkészültem, mikor kiderült, hogy a nyomtatóból kifogyott a patron. Általában figyelni szoktam, hogy mindig egyen elegendő patron itthon, de most ez valahogyan elkerülte a figyelmemet.

Azonnal felkerestem a nyomtatoalkatresz.hu/patron/canon-patron oldalt. Innen szoktam mindig patront rendelni, és csak imádkozni tudtam magamban, hogy legyen raktáron olyan, amilyenre szükségem van.

Ha éppen nincsen készleten az, amire szükségem van, az sem szokott nagy gond lenni, az csak annyit jelent, hogy nem 2, hanem 4 napon belül kapom meg a megrendelt árut.

Most szerencsém volt, mert volt bőven készleten abból a patronból, amit én használok.

Vettem is egyből színes és fekete patront is, nem is egyet, mert itt mindig jobban megéri nagy tételben vásárolni, hiszen így kedvezményeket is lehet szerezni náluk.

A kedvezményesen megvásárolt patronok szerencsére másnap már meg is érkeztek, így ki tudtam nyomtatni az elkészített termeket és azokat nagyban meg is tudtam mutatni a felújítás megrendelőinek.

Nem szeretem, ha a monitoron keresztül kell a terveket magyaráznom, és szerintem a megrendelők is sokkal jobban szeretik, ha így tudom megmutatni nekik, amit csináltam, amit kigondoltam nekik.

A nyomtatoalkatresz.hu/patron/canon-patron oldalon minden nyomtatóhoz lehet szerintem patront venni, és nem csak tintasugaras, hanem lézer és mátrix nyomtatókkal is foglalkoznak, így bármire is van szükségem, azt 1-4 napon belül általában megkapom, ezért is szeretek innen rendelni.